A minap írtunk róla, hogy örökös home officet kínál a dolgozóinak a Twitter, a mintegy 5100 dogozót érintő döntés után felmerül viszont a kérdés, hogy mi lesz a cég mostani irodaházaival.
Új megoldással, egy hőmérsékletet mérő kamerával szűrik ki a lázas dolgozókat a Würth Szereléstechnika Kft. budaörsi központjában. A kamerával egy elsődleges védelmi vonalat állítanak fel: csak indokolt esetben lesz szükség a jóval nagyobb kockázatot jelentő, és a jelentősen lassabb kézi hőmérsékletmérésre. A szolgáltatást a Vodafone szállította, a speciális kamerák üzembe helyezésénél a GDPR-szabályokat is figyelembe kellett venni.
A Twitter megpróbál alkalmazkodni a koronavírus-járvány okozta változásokhoz, ezért a cég lehetővé teszi az ’’örökös’’ home office-t a társaság azon munkavállalói számára, akik erre igényt tartanak. Azonban a Twitter az irodái újranyitása után továbbra is biztosítja majd az irodai munkavégzés lehetőséget az alkalmazottaknak.
Az irodaszerek piacát érzékenyen érintette, hogy egyik napról a másikra elnéptelenedtek a munkahelyek. A francia Lyreco Group, a magyar és európai piac jelentős szereplője néhány hét alatt átszervezte működését és most már az otthonokba szállítja ki a munkavégzéshez szükséges eszközöket. A keresletnek megfelelően kibővítették a termékskálát és számos multit látnak el maszkokkal, fertőtlenítőszerekkel. Kiss Pétert, a cég magyarországi országigazgatóját kérdeztük, mennyire fogja megsínyleni a szektor a járványhelyzetet, hogyan lehet kivédeni, ha egyik napról a másikra bezuhannak a megrendelések és miért náluk vásárolnak a klasszikus irodaszerek mellett tejet és más élelmiszereket.
Az otthoni munkavégzést biztonságosan és 1-2 nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, az MTI kérdésére válaszoló illetékeseik szerint a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani, a korábbinál nagyobb mértékben fogják alkalmazni.
A magyar válaszadók 32 százaléka érzi úgy, hogy alulbiztosított a koronavírus negatív következményeivel szemben – derül ki a Generali Biztosító globális reprezentatív felmérésének hazai adataiból.
Az Amazon-dolgozóknak küldött levél szerint legalább október 2-áig meghosszabbították azoknak az otthoni munkavégzéséi lehetőségét, akik munkájukat otthonról is el tudják látni – írja a Reuters.
Nemrég egy átfogó felmérés keretében a Property Forum és az RICS mintegy 100 cégvezetőt kérdezett meg a koronavírus-járvány kapcsán az ingatlanpiaci várakozásaikról. A szakértőktől mellékesen azt is megkérdezték, hogy milyen tapasztalataik vannak eddig a cégüknél alkalmazott home office gyakorlatáról, és vajon a járvány után, hosszabb távon is el tudják-e képzelni ezt a munkamódszert.
Bevezethetik Németországban az otthoni munkavégzés jogát, a szövetségi munkaügyi és szociális minisztériumban már dolgoznak a törvényjavaslaton - mondta a tárca vezetője egy vasárnapi lapinterjúban. Ha nincs feltétlenül szükség a jelenlétre, akkor a munkavállalónak minden esetben joga lesz otthonról dolgoznia, és szabadon dönthet arról, hogy állandóan, vagy bizonyos napokon él majd ezzel a lehetőséggel.
Egyre több szakértői elemzés foglalkozik azzal, milyen gazdasági, társadalmi vagy szociális változások kerülnek majd középpontba a koronavírus-járványt követő új világban. De vajon újra előtérbe kerül-e a járvány előtti világ szinte mindent áttematizáló ügye, a klímavédelem? Molnár Ferenc közgazdász, fenntarthatósági szakértő úgy látja, megmarad a gazdaság zöldítésének fókusza, de kicsit más okból, másképpen és más eszközökkel, mint korábban, mert új korszak kezdődött: „az önvédő, készletező és hatékonyság-központú” gazdaság kora, amelyben az energiahatékonysági beruházások a gazdaság egyik motorjává léphetnek elő.
Az elmúlt hetekben jelentősen megugrott a számlanyitások száma, elsősorban az online csatornákon futott fel az érdeklődés – számolt be a Portfolio-nak friss tapasztalatairól Somlai László, az Erste Private Banking igazgatóságának vezetője. A szakember szerint sokkal nagyobb nyugalommal szemlélik az ügyfelek a piaci folyamatokat, mint 2008-ban, és sokan inkább annak módját keresik, hogy a kialakult helyzetben hogyan tudnák növelni kockázatosabb eszközeik arányát.
Egy friss felmérés szerint az amerikai dolgozók több mint fele végezné szívesebben a munkáját otthonról, még a vírus lecsengése után is. A felmérséből az is kiderül, hogy a legtöbb ember produktívabbnak érzik magát otthon, mint a munkahelyén, bár ez inkább az idősebb korosztályra igaz.
Az új gazdaságvédelmi intézkedések, likviditási gondok, egyéb válságkezelési megoldások kapcsán a vállalatoktól egyre több megkeresés érkezik a nagy adótanácsadó cégekhez, amelyeknél eddig is jellemző volt az online működés, így nem okozott nagy fennakadást a személyes találkozók kivétele az üzletmenetből. Megkérdeztük a Big4 és néhány nagyobb adótanácsadással vagy azzal is foglalkozó irodát, mik a tapasztalataik az elmúlt hetek eseményei kapcsán.
A Portfolio Kisfalvi Bencét, az OTP Bank agilis transzformációért felelős vezetőjét kérdezte arról, hogy az agilisan működő csapatok hogyan birkóznak meg a jelenlegi tömeges és tartós távmunka helyzetével.
A koronavírus járvány kirobbanása alapjaiban változtatta meg a mindennapokat. Magyarországon is tömegek dolgoznak jelenleg otthonról, immár negyedik hete. Túl vagyunk tehát az első rázós időszakon, amikor a szülőknek valahogy össze kellett hangolni a napi munkát a gyerekneveléssel, otthoni tanulással. A jelenlegi helyzet pozíciótól függetlenül mindenki számára új, új kihívások elé állítja a munkavállalókat és a munkaadókat is. Tóth Zsuzsannával, a Vodafone HR Vezérigazgató-helyettesével többek között arról beszélgettünk, ebben az igazán feszült helyzetben hogyan lehet távolról hatékonyan irányítani és motiválni a dolgozókat, és milyen programok tudják összekovácsolni a csapatot úgy, hogy az virtuálisan is kivitelezhető legyen.
A kommunikációs, kollaborációs rendszerek, a home office szolgáltatások iránt felfutott a kereslet az IT-piacon, de a koronavírus járvány okozta válság már érezteti negatív hatását ebben a szegmensben is. A kisebb, tartalékokkal nem rendelkező IT-cégeket, a fizikai rendszergazdai szolgáltatást nyújtó cégeket érinti súlyosabban a koronavírus járvány, itt komoly gondok jöhetnek - véli Szekeres Viktor, a tőzsdére készülő Gloster Zrt. tulajdonosa.
Elkezdődött a tavaszi szünet, ami tovább tetézi a dolgozó szülők gondjait: most aztán tényleg mit fog kezdeni a gyerek a sok szabadidejével? A szakértő szerint egyetlen dolgot tehetünk ilyen rendkívüli körülmények között: elengedjük az elvárásainkat, és örülünk az együttlétnek - írja a Pénzcentrum.
A magyarországi építészek már egy évtizede rendelkeznek azokkal a szoftverekkel, amelyekkel könnyen tudnak távmunkát végezni. Bár eddig kevésbé volt gyakorlata, most a vírus okozta vészhelyzetben az építész szakma szinte azonnal átváltott a home office-ra. A GRAPHISOFT SE. március végén készített közvéleménykutatása szerint az építészek több mint 93 százaléka már otthon dolgozik, és 83 százalékuknál a technikai váltás három napon belül megtörtént. Egyelőre stabil a tervezőirodák foglalkoztatása is, a megkérdezettek csupán három százaléknál merült fel a járványügyi helyzet miatt elbocsátás.
A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara (MKIK) által az elmúlt héten, közel 3200 fős minta alapján végzett kutatás azt támasztja alá, hogy a cégek közel egyharmada home office vagy távmunka jellegű tevékenység bevezetését rendelte el. A Modern Vállalkozások Programja által most elkészített, ráépülő felmérés szerint megállapítható, hogy egyetlen hét alatt legalább további 15%-kal emelkedhetett azon vállalkozások száma, amely a céges működés irodából történő kitelepítésében, a távoli elérésekben látja a működés folytonosságának lehetőségét - derül ki az MKIK közleményéből.